Zöld és fehér ételek, tűz fölött ugrálás… nem, nem valami elvetemült fradi szurkolói buliba csöppentünk, hanem a törökök ünnepelnek! De nem ám csak Anatóliában, hanem egész Ázsiában, ahol török eredetű népek fordulnak elő és amilyen színes nyelvileg, vallásilag vagy akár kinézetre is ez a hatalmas vidék, annyira színes a Hıdırellez nevű ünnepük is. De mielőtt még elkezdeném részletezni, hogy milyen gasztronómiai vonatkozásai vannak ennek az ünnepnek, utazzunk vissza az időben és nézzük meg, hogy honnan is indult a legenda szerint ez a vigadalom. Élt valamikor egy Hızır és egy Iljász nevű szent testvérpár, akik sajnos egy tettükkel magukra haragították Istent, aki ezért azzal büntette őket, hogy egyiküket a föld urává, másikukat a víz urává tette meg és találkozásukra csak évente egyszer adott lehetőséget, ez pedig május 6. volt.

A mai Hıdırellez azonban nem pusztán a fenti, iszlám valláshoz kapcsolódó történeten alapul, hiszen az évszázadok során kiegészült keresztény, pogány és cigány szokásokkal is. Az alábbi felsorolás talán adhat egy kis ízelítőt a sokszínűségből:

Hızırre sokan úgy tekintenek, mint valami mágikus személyre, aki ellátogat a kitakarított lakásokba, ajándékot tesz a kosarakba, pénzt a nyitott pénztárcákba - tisztára mint a Mikulás!

Leírhatjuk a kívánságainkat egy papírra és tengerbe vethetjük vagy akár el is készíthetjük kicsinyített mását vagy egy képet róla, melyet aztán fel kell aggatni egy rózsafára, hogy a kívánság valóra váljon - ez pedig a májusfára hajaz, melyet ugyanígy feldíszítenek, annak reményében, hogy bőséget és áldást hoz :)

Május 5-én éjszaka a párnánk alá almahéjat kell tenni, így álmunkban megláthatjuk, hogy ki lesz a jövendőbelink - ez azért kecsegtetőbb mint Luca székéről meglátni a boszorkányt :)

Gasztronómiai szempontból pedig az én favoritom: azt a fát, amelyik nem hoz gyümölcsöt május 5-én éjszaka baltával kell megfenyegetni és ez garantálja a következő évi bőséges termést :))) (nem mernék rá megesküdni, hogy ez hivatalos része az ünnepnek, mindenesetre van ahol előfordul és ez nekem már bőven elég volt, hogy megosszam veletek)

És végül a legjelentősebb szokás, mikor is tűz fölött kell átugrani, mert ez megtisztít minden betegségtől, átoktól és egyben bűneinket is eltörli - kicsit veszélyesebb, mintha templomban gyónnánk, de legalább multifunkcionális :)

A legnagyobb ünneplés pedig érdekes módon nem is Isztambulban, hanem Edirnében van, mégpedig azért, mert ott él a legnagyobb roma közösség (a balkáni népek és köztük is főleg a romák egyik legnagyobb ünnepe az ederlezi, mely a Hıdırellez  balkáni változata - még Goran Bregovic is erről nevezte el egyik lemezét:) )

Na de nem kezdtem volna bele ebbe a posztba, ha ennek az ünnepnek mindössze a fent említett almahéj és gyümölcsfa jelentené a gasztronómiai csúcspontját. A hiedelem szerint Hıdırellezkor elsősorban fehér és zöld ételeket ajánlott fogyasztani és pontosan meg is van rá a magyarázat, hogy miért:

Ugyebár ez az ünnep szimbolikáját tekintve kicsit hajaz a mi húsvétunkra, ugyanis itt is megjelenik a tojás, mint az életerő és születés szimbóluma, (május 6-án reggel mindenki, de legfőképp a gyerekek) főtt tojást esznek, hogy megerősödjenek, illetve egyes falvakban szokás az, hogy a gyerekek végigjárják a házakat, tojást és olajat kérnek, majd ebből otthon a család omlettet süt. Továbbá tulajdonképpen az egész ünnep a napos nyári hónapok kezdetének számít, ami egyszerre jelenti a természet megújulását is. A zöld szín, mely a frissesség, életerő színe az ünnephez kapcsolódó ételek esetén is kiemelkedő fontosságú, hiszen úgy tartják, hogy ha valaki olyan ZÖLDségeket eszik, mint a saláta zöldhagyma vagy spenót, annak megújul, megfiatalodik a szervezete.

Érdekes gondolat még, hogy ha az ünnep napján olyan zöldséget/gyümölcsöt eszünk, amit hámozni kell (pl alma vagy krumpli), akkor a következő egy évben, a problémákat ugyanígy mint egyfajta héjat, mi is levetkőzhetjük magunkról.

Ugyanakkor Dél-Kelet Anatóliában a fehér szín is megjelent a néphagyományban. Ez nem csak azért fontos, mert állítólag ez szimbolizálja az előttünk álló fényes, tiszta évet, hanem ez a már fent említett testvérpár legendájához is kapcsolódik. Ugyanis állítólag miután Isten szétválasztotta őket, az első alkalommal, mikor találkoztak Antakyaban (régi Antiochia) mindketten fehér ruhát viseltek. Azt a napot nagy boldogságban töltötték el, majd a nap végén megígérték egymásnak, hogy egy év múlva újratalálkoznak. Ezért fontos, hogy Hıdırellez napján mindenki fehér ruhát öltsön és fehér ételt egyen, mert ez biztosítja, hogy boldogságban töltheti az aktuális évet és békességben várhatja a következőt. Néhányan azzal is kiegészítik a történetet, hogy ezen az ünnepnapon, egy fehér madár száll el felettünk és megáldja azokat, akik fehéret hordanak és fehéret esznek. Így történt hát, hogy sok helyen manapság is május 6-án elsősorban tojás, tej, joghurt, sajt, rizspuding, rizzsel töltött káposzta és rizsből készült pilav kerül az asztalra.

Állítólag a Fekete-tengerhez közel Tokat városában is van egy speciális baklava, mely fehér és melyet csak különleges alkalmakra készítenek. Sajnos nem készült még átfogó kutatás az ilyen jellegű ünnepek tradicionális ételeire vonatkozóan, így nem tudni, hogy ez a baklava is hasonló szimbólumként szolgál-e és a boldog esztendőt hivatott-e biztosítani, de az biztos, hogy ott északon sem hétköznapokra szánt édesség.

A liszt pedig nem csak a színe miatt fontos része az ünnepnek, hanem azért is, mert ez szolgál bizonyítékul arra, hogy kinek a házát látogatta meg Hızır. Ugyanis május 5-én este egy tepsire lisztet kell kiönteni és ha másnap reggel abban nyomokat találunk, azok biztos Hızırhez köthetőek. Ebből a lisztből aztán kenyér készül, amit szétosztanak a szomszédok és a családtagok között. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy bár próbáltam megfejteni, hogy melyik szokás hova tartozik pontosan, nem tudtam teljesen kibogózni. Ugyanis Hızır fontos alakja az alevi vallásúaknak (az iszlám egy misztikus ága) is és ők februárban emlékeznek meg róla, amikor szintén van egy ilyen kenyérsütési szokásuk.

Egy másik étel, ami szintén szorosan kötődik a Hıdırellez ünnephez az nem más mint a korábbi posztokban már sokat emlegetett çiğ köfte, azaz nyers húsgolyó. Hogy hogyan is kapcsolódik ez az étel az újjászületés ünnepéhez, mikor pedig inkább a fehér és zöld ételek játsszák a főszerepet? Egy legenda szerint Hızır Ábrahám próféta idejében élt, amikorra a fent említett tradicionális húsétel keletkezése is tehető. Nimród, mezopotámiai király, Noé unokája, aki állítólag Bábel tornyát megépítette (bár erről például a Biblia nem tesz említést), jelt látott a csillagokban, miszerint valaki fel fog lázadni ellene pogány hite miatt. Ez a valaki pedig nem volt más mint Ábrahám, aki összetört minden Istent ábrázoló szobrot, ezzel pedig annyira magára haragította Nimródot, hogy a király hatalmas tüzet gyújtott, hogy elégesse őt és mindenkit, aki vele szembeszegül. Bár Ábrahám elhagyván a várost megmenekült, az emberek többé nem mertek tüzet gyújtani, annyira féltek tőle. Így aztán mindent nyersen kellett enniük, még a húst is. Ezért alakult ki az a módszer, hogy sok fűszerrel bekeverik és addig gyúrják, míg meg nem puhul. Így keletkezett hát a çiğ köfte és ezért kapcsolódik mai napig a Hıdırellez ünnephez.  

Ha nyers húst nem is fogok enni pénteken, de fehér és zöld színű ételt biztosan, csak hogy tuti biztos boldog és egészséges legyek a következő 1 évben is! :)
A végére pedig egy rövid összeállítás az edirnei ünnepi mulatságról!

Fotók: Pinterest

Kézműves sör..nem egy olyan gasztronómiai kategória, amiről első körben Törökország jutna eszembe. Mégis egymás után kaptam az inspirációkat ahhoz, hogy ebből a témából egy bejegyzés szülessen. Előbb egy Törökországban élő barátom hívta fel a figyelmemet az ország első családi sörfőzdéjére, majd a budapesti Startup Safary keretében megrendezésre került “Gasztro és Lifestyle startupok” című előadáson hallottam egy igazán motiváló előadást az Élesztő söröző és a Főzdefeszt megalapítójától, Bart Dánieltől.

És valóban, Törökország nem egy kézműves sör mennyország, az a kézműves sörforradalom, ami nálunk Bart Dánielnek és a vele együtt dolgozó szuper csapatnak köszönhetően az elmúlt öt évben megfigyelhető itthon, annak még csak apró nyomai fedezhetők fel keleti barátainknál. Természetesen nem könnyű egy olyan országban alkoholos italokat népszerűsíteni, ahol a vallás alapvetően tiltja azok fogyasztását. Azonban vannak merész pionírok, többek között az a család, melynek borait és pezsgőit még decemberi bejegyzésemben mutattam be ,vagy az, mely a nyugat-törökországi Muğla városa közelében egy tanyán alapított házi sörfőzdét.

De mielőtt még megismerkednénk velük közelebbről, nézzük meg, hogy milyen múltja is van a török sörfogyasztásnak.

Bár pontosan nem tudjuk, hogy mikor készülhetett az első korsó sör, az biztos, hogy az első sörözők az 1840-es években nyíltak, mikor az Oszmán Birodalom egyfajta modernizációba kezdett és nyitott a nyugat felé. Ennek a frissítő italnak a népszerűségét mutatja, hogy 1896-ban 1,2 millió, 1913-14 között pedig már 9.9 millió liter fogyott belőle. Bár 2015-re vonatkozó adatom nincs, de a 2012. évre vonatkozó 930 millió liter is sokat mondó szerintem. A legelső sörgyárat Isztambulban alapították 1890-ben a svájci Bomonti testvérek, majd az eredeti helyről 1902-ben költöztek abban az épületbe, amit ma Bomonti Sörgyárként ismer mindenki.

A sörgyártás kezdete Isztambulban

Az idők során ez utóbbi sörgyár közel 162.000 m2-es komplexummá bővült, melyben többek között a Bomonti Sörkert is helyet kapott és 1930-as évektől már a nagyközönség számára is nyitva állt. Többszöri tulajdonosváltás után 1991-ben fejezték be itt a termelést és az épület hosszú időn keresztül üresen állt. Néhány évvel ezelőtt azonban újjáéledt a kerület, melyet egyébként magáról a sörgyárról Bomontinak neveztek el. Isztambul legismertebb szórakozóhelyének, a Babylonnak a vezetősége birtokba vette az épület egy részét, ezt követően pedig sorra nyíltak a közösségi irodák és az éttermek, többek között múlt héten a “The Populist”, mely megannyi kézműves sörével és street foodjával várja a lazulni vágyókat.  Úgyhogy visszaértünk a gyökerekhez, újra sör folyik a sörgyárban :)

Bomonti sörgyár régen

Bomonti sörgyár ma

Közben természetesen, ahogy minket a Dreher, Borsodi és egyéb tömegfogyasztásra szánt viszonylag ízetlen sörök meghódítottak, náluk az Efes Sörgyár 1969-ben kezdte meg a működését, 1980 óta gyakorlatilag piacvezető és úgy kinőtte magát, hogy a világ 11. sörgyártójává vált. De ahogyan a nagyvárosi fiatalok egyre inkább igénylik a minőségi ételeket, úgy kezdtek el megalakulni a sörszeretők körében a sörklubok, kezdtek el a sörrajongók blogokat írni, sörkóstolásokat szervezni és az igényeknek megfelelően kezdenek sorra megnyitni a kézműves söröket árusító pubok is.

Állítólag azonban még csak egyetlen olyan sörmárka létezik, melyet házilag készítenek... és akkor nem is fokoznám tovább a kedélyeteket, bemutatom az Akgonca és Ataç Besi házaspárt, akik Törökországban elsőként sörfőzésre adták a fejüket. Élettörténetük sem mindennapos, hiszen bár egyetemről ismerték egymást, elsőre mindketten más házastársat találtak maguknak és csak hosszú évek múlva jöttek rá, hogy jobb lenne együtt az élet. És tulajdonképpen sört sem akartak főzni.. A rokonoknak Muğla környékén olajfa ültetvényük volt, azonban arra a környékre csak a melegen préselés jellemző, a fiatalok viszont hidegen préselt olajat szerettek volna készíteni, így elutaztak Dél-Amerikába tapasztalatot gyűjteni (ezt mondjuk nem igazán értem, hiszem Törökországban és számos európai országban is megtanulhatták volna, de hát ez már az ő dolguk:) Felmerül a kérdés, hogy még ha meg is tanulták a házi sörfőzés csínját-bínját, miért ezzel foglalkoztak, ha helyben nem volt alapanyag és egyébként miért is nincs alapanyag? Mivel Törökország földje alapvetően nagyon cinkszegény, tehát búza- és árpatermesztésre nem igazán alkalmas, emiatt malátához hozzájutni sem egyszerű vállalkozás. Emiatt döntöttek úgy, hogy egyszerűbb, ha minden alapanyagot külföldről szereznek be. Nincs nehéz dolguk, mert egy logisztikailag könnyen megközelíthető régióban laknak, jelentős a turizmus is, így az infrastruktúra is fejlett.

Dél-Amerikából visszatérve költöztek a Muğla melletti farmra és láttak hozzá a sörfőzésnek. A névválasztás is érdekes, hiszen a Gara Guzu névben a guzu a kuzu(bárány) szó helyi kiejtés szerinti megfelelője, ehhez alkalmazkodott a gara szó, mely a kara (török) szóból lett átírva a guzunak megfelelően. Ezzel szerették volna kihangsúlyozni, hogy honnan is származik ez a termék. Ugyanakkor egy mögöttes értelme is van a névnek, hiszen ők ketten mindkét családban fekete báránynak számítanak azzal, hogy fél életüket utazással töltötték, hogy elváltak, majd újraházasodtak, nem beszélve arról, hogy otthon sört főznek! És hogy hogyan jutottak el Muğla, majd Isztambul bárjainak asztalaira? Mondhatjuk, hogy jó szerencsével, de produktumuk  híre leginkább szájhagyomány útján terjedt. Muğlában egymásnak ajánlották a Gara Guzut az ismerősök, majd egyre több bártulajdonos kereste meg őket, Isztambul pedig tudjuk, hogy mennyire nyitott az újra, így már csak idő kérdése, hogy mikor hódítja meg teljesen a “fekete bárány” ezt a metropoliszt is.

Végül pedig néhány tipp, hogy ha Isztambulban egy nyári kirándulás során egy hűsítő kézműves sörrel zárnátok a napot, akkor hova érdemes ellátogatni:

Bosphorus Brewing Company

Egy brit expat nyitotta ezt a mikrosörfőzdét és pubot azzal a céllal, hogy saját söreit árulhassa, melyhez a hozzávalókat Angliából importálja. Amit érdemes kipróbálni: İçmedik (jelentése: nem ittunk), egy világos ale; Istanbul Pale Ale, Brew 81, egy világos lager; Haliç Gold, a belga sílusú ale, valamint a legnépszerűbb Karbon Imperial Stout

Taps

A Taps Törökország első olyan sörözője, mely egyben sörfőzde is és kézműves söröket kínál. Nemcsak a helyiek, de a turisták körében is rendkívül népszerű, hiszen a Boszporuszra nyíló kilátást élvezhetjük, miközben válogathatunk a több mint 20 fajta sör közül.

Annak, aki ennyivel nem éri be, és inkább sörkóstolásra vagy éppen sörvacsorára adná a fejét ajánlom a www.biraatolyesi.net oldalt, ami bár törökül van, de érdemes velük kapcsolatba lépni személyre szabott programért.

Fotók: Pinterest

Az elmúlt napokban egy fantasztikus könyvbe vagyok egészen belefeledkezve. Váncsa István “Lakoma” című könyvéről van szó, melyben a görög, török, ciprusi, libanoni, egyiptomi, marokkói, tunéziai és máltai konyhák fantasztikus színességét tárja elénk. A könyvben nem csak mulattató személyes történeteket, hihetetlen részletességgel bemutatott gasztrotörténelmet, de több mint 600 receptet is találhatunk! Épp most értem a török részhez, ahol többek között az İskender kebap történetéről is szó esik és mivel a hétvégi főzőkurzuson egy alternatív iskendert, méghozzá egy halas verziót fogunk készíteni, úgy gondoltam, hogy most egyszerre két recepttel is boldoggá teszlek titeket, kedves olvasóim :)

Azért is áll közel szívemhez ez a téma, mert sosem fogom elfelejteni İskenderrel való első találkozásomat! Ez akár egy szerelmi történet első sora is lehetne.. És valóban az, hiszen a gasztronómia életem egyik nagy szerelmévé vált!

Röpüljünk hát képzeletben Bursába, mely Törökország nyugati részén található, az Uludağ hegy lábánál és az ország egyik legzöldebb városának hívják (bár megoszlanak a vélemények, hogy vajon azért, mert rengeteg az erdő a környéken vagy azért, mert a nyugati országrészhez képest nagyobb arányban lakják konzervatív gondolkodású muszlimok - és ugye az iszlám jelképes színe a zöld).

Mikor 2009-ben szakmai gyakorlaton voltam Törökországban, egyik hétvégén felpattantam egy buszra és elrobogtam Bursába. A város maga is nagyon szép a gyönyörű dzsámikkal és régi karavánszerájával, nem beszélve arról a kilátásról, ami az Uludağ hegy csúcsát és a várost összekötő libegőből tárul elénk. Na de térjünk a lényegre! Mikor már kellően kisétáltam magam, eljött a beavatás ideje, ugyanis İskendert a szülővárosában szerettem volna közelebbről megismerni. Mentségemre legyen mondva, hogy akkor még nem kutattam annyira utána, hogy melyik volt az az étterem, ahol İskender született, úgyhogy egy helyiekkel meglehetősen tömött helyre tértem be, gondolván, hogy ha nekik jó lesz, akkor nekem meg pláne. İskender születési helyének felkeresése pedig még azóta is ott szerepel a bakancslistámon! Na de erről a híres neves helyről még ejtek néhány szót alább.  

Szóval ezen a forró napon leültem az étterem teraszán egy óriás fa árnyékába, az akkor még meglehetősen limitált töröktudásommal váltottam néhány szót a pincérrel, majd türelmetlenül vártam İskender érkezését. És egyszer csak ott termett az asztalomon a maga istenien illatos valójában. Máig nem felejtem el az első falat ízét! Na de, ha már ennyit áradoztam róla, akkor illendő lenne megosztani veletek, hogy kiféle, miféle is İskender. Ő nem más, mint minden függőlegesen sült húsnak az őse! A részletes születéstörténethez is elérünk mindjárt, de előtte İskender mai formáját szeretném bemutatni nektek. Képzeljetek el egy felmelegített lapos török kenyeret, melyet kisebb darabokra tépkedve egy felforrósított tányérra tesznek, erre rácsorgatják a függőlegesen sült bárány zsírját, majd leöntik kakukkfüves paradicsomszósszal. Ennek a tetejére jöhet a nagy, vékony szeletekre vágott bárányhús (a dönerbe ugyebár kis darabokra vágott marha vagy csirkehús kerül), melyet sűrű török joghurttal és még egy jó adag olvasztott vajjal koronáznak meg. Nem egy különlegesen fűszerezett vagy egzotikus zöldségeket tartalmazó ételről van szó. Egyszerű, letisztult és egymást tökéletesen kiegészítő ízek. Semmi csavar, semmi extra, de mégis elájul tőle az ember. Ő tehát İskender, első kóstolásra szerelem!

Na de, ha csak virtuálisan is, látogassunk el a szülőházába és repüljünk kicsit vissza az időben! Természetesen nem tudhatjuk, hogy a születésével kapcsolatos legendák mennyire igazak, de én azt a forrást veszem valósnak, mely családja, jobban mondva az őt feltaláló család éttermének honlapján található.

Yavuz İskenderoğlu anyai dédapja, Sabit Efendi, az 1800-as években már híres hentes volt Isztambulban. A lovának hátán kialakított hordozható dobozban hordta körbe az eladásra szánt sült húst Fatih, Eminönü és Haliç kerületek utcáin. Yavuz bey nagypapája, Mehmet oğlu İskender Bey pedig már kisgyerek korában rendszeresen kísérte nagybácsikáját, Sabit Efendit ezekre a hosszabb sétákra, hogy segítse munkáját. Miközben Sabit Efendi a lovat vezette, unokaöccsére  bízta, hogy a mobil hússütőn készítse a finom sülteket. A leleményes fiú azonban úgy gondolta, hogy az addig jellemzően vízszintes rúdra feltűzött és faszén fölött grillezett húst inkább talpra kéne állítani és függőlegesen oldalról sütni. Mégpedig azért, mert így nem csinál akkora füstöt és nem zavarja a környékbelieket (gyanítom azért nem füstöl, mert a húsból kisülő zsír így nem a forró parázsra csöpög). A nagybácsi adott a fiú szavára és egy kis technikai kísérletezés után már így folytatták a sült hús árusítását. Itt aztán ugrunk egyet időben és helyben, mivel nem tudjuk, hogy a család mikor és hogyan került Bursába, de a lényeg az, hogy a kis Iskender felnő és egy olyan gondolata támad, hogy ő márpedig éttermet fog nyitni. Ekkor megint csak a függőleges hússütés ötletével áll elő, immár apja Mehmet Efendi támogatását is elnyeri. Ebben az esetben már nem is igazán a füstmentes sütés volt a lényeg, hanem az, hogy a többi étteremtől valahogy megkülönböztessék magukat. Így aztán talpára állították a húst és ezután jött még egy újítás, mégpedig az, hogy lefejtették a húst a csontról és így húzták a rúdra, majd vágtak belőle leheletfinom szeleteket, miután megsült.  Mindez az 1850-es években történt, akkoriban született tehát a mai döner őse, melynek eredeti neve dönen kebap (vagyis forgó kebap) lett. Ez a kenyérágyon paradicsommal és joghurttal tálalt étel kapta meg később az Iskender nevet annál a prózai oknál fogva, hogy az emberek meg tudják különböztetni az összes többi árus kebapjától, akik szintén átvették a függőleges sütési módszert. A feltekert, szendvics formában fogyasztott verzió pedig csak később kezdte meg világhódító útját, mivel alapvetően sem a török, sem az arab gasztronómiai kultúrában nem volt értelme egy kézzel és gyorsan fogyasztható szendvicset készíteni, hiszen aki éhes volt, az bement egy étterembe/étkezdébe, leült és szép lassan megtömte a hasát.

Visszatérve a családhoz, İskender bey három fiának adta tovább a mesterséget, közülük a középső Süleyman bey volt a mostani tulajdonos Yavuz İskenderoğlu apja. Így szállt generációról generációra a tudás és nyitottak meg a további éttermek Isztambulban, Balıkesirben és Afyonban. A bursai étteremben nem túl nagy a választék (De miért is lenne az, ha mindenki ugyanazt szeretné itt enni?), İskenderből van egy adag, másfél adag és két adag, vegetáriánusoknak grillezett zöldségek (de ezekről sem hiányozhat az olvasztott vaj!) és néhány desszert. İskender pedig a tradíciókhoz híven helyi, lehetőleg kakukkfüvet rágcsáló bárány és borjú húsából, helyben sütött kenyérrel, kecsketejből készült vajjal, sűrű török joghurttal és fűszeres paradicsomszósszal és grillezett paprikával csábítja a vendégeket.

Nem is fokozom tovább a hangulatot! Alább egy recept az autentikus İskender otthoni elkészítésére, illetve egy halas variáns, melyet a hétvégi kurzuson tanítok majd az érdeklődőknek! Próbáljátok ki és várom majd a visszajelzéseket! :)

Ui: ha nem szeretnétek otthon kenyeret sütni, a Nyugatinál található Star Kebabban általában tartanak nagyméretű török kenyeret, az tökéletesen megfelel ehhez az ételhez. (érdemes egy napot állni hagyni, hogy egy kicsit megszikkadjon)

Balık İskender (halas verzió)

2 nagyobb darab tengeri süllő filé

1 nagy méretű török kenyér

2 dl joghurt

4 db paradicsom

2 ek sűrített paradicsom

kakukkfű

Olívaolaj

5 ek vaj

A süllőfilét kétféleképpen is elkészíthetjük: vagy sütőpapírral bélelt tepsire rakjuk, sózzuk, borsozzuk és kb. 15 perc alatt megsütjük 180 fokra előmelegített sütőben vagy pedig jól felhevített serpenyőben olívaolajon mindkét oldalát megsütjük úgy, hogy a bőrös oldalával kezdjük. A paradicsomokat apróra vágjuk, egy mélyebb serpenyőbe belekanalazzuk a paradicsomsűrítményt (esetleg 1 ek paprikapasztát is lehet hozzá adni, ha épp kéznél van), megvárjuk míg elkezd rotyogni, majd rátesszük a feldarabolt paradicsomokat. Addig főzzük míg egy viszonylag homogén szósz nem lesz belőle. Közben sóval, borssal és kakukkfűvel ízesítjük, ha szükséges egy kis vízzel higítjuk. A kenyeret kis darabokra tépjük és elrendezzük a tányérokon. Megöntözzük a paradicsomszósszal, a halat kis darabokra vágjuk és a paradicsomos kenyérre tesszük. Mikor kész, a tetejére joghurtot és olvasztott vajat kanalazunk és tálaljuk. (extraként keverhetünk a joghurtba apróra vágott fokhagymát)

Ha ugyanezt hússal szeretnénk elkészíteni, akkor az éttermekben tálalt vékonyra vágott húst úgy tudjuk a legjobban leutánozni, ha veszünk fél kiló bárányhúst, lehetőleg egy darabban, berakjuk a mélyhűtőbe annyi időre, hogy elég keménnyé fagyjon ahhoz, hogy vékony darabkákat tudjunk belőle szelni. Ezután a húst forró olajban pirítani kezdjük, sózzuk borsozzuk és kakukkfűvel is megszórjuk. Miután pirosra sült a hús, a folyamat a fent leírtak szerint mehet tovább.

Afiyet olsun!

(Fotók: www.iskender.com)

Egy tavaszi tisztítókúra kellős közepén, mikor már minden sejtem és gondolatom kizöldült a spenótos-algás turmixoktól és ezerféleképpen variált zöldséges ételektől, egy törökországi fesztiválról szóló beszámolóra bukkantam, ami meg is hozta az ihletet újabb blogbejegyzésemhez. De mielőtt bemutatnám ezt a fesztivált, amire a következő években valamikor mindenképpen szeretnék eljutni, előbb vessünk egy pillantást a törökök gyógy-és fűszernövények fogyasztására, illetve a “zöld-gondolkodására”!

Organikus, bio, vega, vegán, mindenmentes - olyan divatos kifejezések ezek, melyekről sokan azt gondolják, hogy csak a nagyvárosokban élő tehetős fiatalok újabb hóbortja! Mert hát mi értelme is van kiadni egy kiló zöldségért dupla árat, csak azért mert rá van írva, hogy bio (és egyébként lehet, hogy nem is az)?

Nehéz téma és valóban ezek a mozgalmak vagy irányzatok még nagyon gyerekcipőben járnak itthon és Törökországban is. Nem célom, hogy ebben a cikkben meggyőzzem a kétkedőket a sok zöldség, kevesebb hús fogyasztásának előnyeiről, vagy reklámot csináljak a biopiacoknak, inkább csak szeretnék néhány olyan török példát bemutatni, melyek követendőek lehetnek számunkra és bizonyítékul szolgálhatnak arra, hogy egy közel 20 milliós városban is van helye a “zöld gondolkodásnak”. (Ugyanakkor természetesen nem szabad elfelejtkezni az olyan szuper magyar kezdeményezésekről sem, mint az egyre több, igazán változatos és trendi kínálattal rendelkező vega étterem vagy a budapesti közösségi kertek!)

Na de irány Isztambul! Az egyik kedvencem az  EK BiÇ YE iÇ csapata. Nevük jelentése is már sokat mondó: ültess, termessz, egyél, igyál! :) A fiatalokból álló csapat egy olyan egyedülálló éttermet nyitott Isztambulban, a Taksim téren (a város egyik legnépszerűbb találkozóhelye, ahonnan a leghíresebb bevásárló utca, az Istiklal Caddesi indul), melynek különlegessége, hogy a legtöbb hozzávalót helyben, egy belső kertben, illetve hátsó raktárakban ultramodern fény és locsolótechnikát használva termesztik. Ami pedig helyben nem terem meg, azt is isztambuli kis kertekből vagy a város határában található gazdaságokból közvetlenül szerzik be. Ezekből aztán ínycsiklandó levesek és szendvicsek készülnek. Mivel az étterem a város egyik legforgalmasabb teréhez közel található, ezért tökéletes helyszín közösségi események szervezésére is. Városi gazdálkodás, kertkultúra, biotermesztés és egyéb téma köré szerveződő eseményeket fogadnak be vagy szerveznek maguk, így az ételeken keresztül az emberek gyomrára, a beszélgetéseken keresztül pedig az isztambuliak gondolkodásmódjára igyekeznek hatni.

Fotó: dailysabah.com

Isztambul szinte minden kerületének megvan a maga piaca, ahol a háztartási eszközöktől kezdve, a ruhákon keresztül, az ékszerekig minden megtalálható. De ha épp mégsem ezekre vágynánk, hanem megnéznénk, milyen egy igazi török biopiac, akkor szombat délelőtt irány Feriköy, ahol a régi sörgyár területén tankolhatunk be a szuperegészséges terményekből és ha megéhezünk a sok finomság láttán, akkor sem kell hazasietnünk, hisz egy kicsit a Szimpla Háztáji Piacra hajazó kínálatból válogathatunk össze egy jó kis tízórainak valót, legyen az házi sajt, teljes kiőrlésű lisztből készült péksütemények, házi padlizsános gözleme vagy frissen facsart gyümölcslé.

Külön plusz pont, hogy a logójukban gránátalma szerepel :)

Fotó: theguideistanbul.com

Ahogy egy korábbi bejegyzésemben említettem, annak, aki vegaként megy Törökországba, sem kell attól tartania, hogy éhen marad. Ha az igazi török ízvilágot tükröző ételeket szeretnétek kipróbálni, ajánlanám figyelmetekbe a zeytinyağlılar, vagyis olívaolaj alapú ételeket, melyek általában olívaolaj és víz keverékében főtt zöldségek, olívaolajjal tálalva.

Az egyik legjobb, igazi otthoni ízeket idéző, vegetáriánus étterem a Zencefil! Ha arra jártok, nem szabad kihagyni!

https://www.facebook.com/Zencefil-288147417887435/?fref=ts

A másik említésreméltó hely, amely erősíti az organikus növénytermesztés és étkezés irányvonalát Isztambulban a Datlı Maya. A tulajdonosok elkötelezett hívei annak, hogy minden alapanyagot, a lehető legközelebbről, de mindenképpen Törökországból szerezzenek be. A kolbászt pl. Afyonból, a sajtokat pedig Van városából és környékéről gyűjtik be közvetlenül a termelőtől, hiszen rendkívül fontosnak tartják a fenntartható fejlődés előmozdítását segítő méltányos kereskedelmet, vagyis azt, hogy közvetlenül helyi közösségektől vásároljanak, akiket keresletükkel egyben környezetbarát növénytermesztésre is sarkallnak.

A Datlı Maya tevékenysége azért is kiemelkedő, mert azon kevés éttermek egyike, melynek tulajdonosai földterületeket vásároltak azért, hogy nemsokára saját ökológiai gazdálkodásban termeszthessék, valamint tenyésszék az alapanyagul szolgáló növényeket és állatokat.

És még egy dicsérendő céljuk: olyan recepteket is szeretnének feléleszteni, melyet nem hogy a mai fiatalok, de még anyukáik sem ismernek már és olyan alapanyagokat használni, melyek sokáig a törökök étkezésének alapjául szolgáltak, de mára feledésbe merültek.

Nézzétek meg az alábbi rövid videót róluk, nekem máris megjött a kedvem, hogy ellátogassak hozzájuk! :)

És ha már szó esett olyan alapanyagokról, melyek feledésbe merültek és ma úgyis zöld napot tartunk, akkor ideje szót ejteni arról a fantasztikus fesztiválról, melyet most hétvégén rendeztek Alaçatı-ban. Ez pedig nem más, mint az immár 7. alkalommal megrendezésre kerülő Gyógy- és Fűszernövény Fesztivál. A fesztivál célja nem más, mint az emberekhez kicsit közelebb hozni a természetet és mindeközben szórakozni, zenélni, táncolni, finomakat enni! Jól hangzik ugye? A hétvége során gyógy- és fűszernövénytermesztők mutatták be több tucat fajta terményüket, magyarázták el azok használatát, illetve adtak tippeket otthoni termesztéshez. Természetesen nem maradhattak ki a helyi éttermek sem a fesztiválozásból, legtöbbjük saját standot állított fel és 1-1 helyi fűszer- vagy gyógynövény felhasználásával készült specialitással várta a megéhezett fesztivállátogatókat. A legjobban sikerült ételek receptjei sem vesznek feledésbe, ugyanis ezeket a hétvégén összegyűjtötték a szervezők és a múlt évhez hasonlóan ebben az évben is megjelentetnek belőle egy könyvet, így járulnak hozzá ahhoz, hogy a fiatalok is újra megtanulják elfeledett gasztronómiai kultúrájuk titkait.

Fotó: Pinterest

A fesztivál ezévi “díszvendég növénye” a mályva. Én a kertünkben eddig csak a virága miatt ültettem dísznövénynek, de most, hogy jobban utánajártam, kiderült, hogy ha friss leveleit kicsit megpárolom/megfonnyasztom, akkor joghurttal szuperfinom saláta is készíthető belőle. De ha kicsit lesózzuk és állni hagyjuk, utána friss salátákba is belekeverhetjük, apróra vágva hozzáadhatjuk bulgurból vagy rizsből készült pilávhoz, de akár omlettbe is belekeverhetjük. Alaçatı környékén elsősorban a Malva sylvestris terem meg, de ezenkívül a mályvának még vagy 30 fajtája létezik.

De nem ám csak a mályvát eszik kilószámra a törökök, az Égei-tenger vidékén még számos olyan növény van, melyről nem is képzelnénk, hogy fogyasztásra alkalmas, a törökök mégis igazán fantáziadús módon használják fel őket.

Néhány példa azok közül, melyek legalább egy kicsit ismerősek voltak számomra :)

Itt van például a csalán, amit én maximum tea formájában fogyasztottam eddig, lévén, hogy nagyon jó baktériumölő és vértisztító hatása van. Párolva azonban bármilyen zöldséges köretbe, de akár még levesbe is belekerülhet.

Vadretek: retekhez hasonló ízű levelei rendkívül egészségesek, segítik kiűzni a vesekövet és erősítik a májat. Pár percig kell csak párolni, utána citrommal és olívaolajjal ízesíteni és fogyasztható akár magában, akár egy saláta kiegészítőjeként.

Eşek helvası: egy pitypangfajta, mely akár 2 méteresre is megnőhet. A,B és C vitaminban, kálciumban és magnéziumban gazdag és kiváló hatással van a májra, vesére, hasnyálmirigyre és lépre. Bár szúrósnak tűnnek a levelei, párolás után bármilyen salátának kiváló kiegészítője lehet.

Itt a tavasz, irány a piac, az erdő és a kert, zöldüljünk ki mi is, főzzünk finomakat és jövőre találkozunk Alaçatı-ban!

Nuray Attilát egy évvel ezelőtt ismertem meg, mikor a budapesti török kulturális központban egy gasztronómiai hónap szervezésén dolgoztam. Akkor épp csak hogy befejezte a Konyhafőnök című műsor forgatásait és bár -  majd ahogy az interjúból kiderül -  már gyerekkorát is jobbára csak a konyhában töltötte, a műsor új lendületet adott neki. Öt évig élt Belgiumban, édesapja, az egyik legismertebb budapesti török étterem, a Szeráj egyik tulajdonosa - van tehát honnan ihletet meríteni. Egy fiatal srác, aki kortársaihoz képest meglepően határozott elképzelésekkel néz a jövőbe és ki tudja, talán a budapesti török gasztronómia egyik meghatározó alakjává vagy akár forradalmárává fog válni. Na de ne szaladjunk ennyire előre, térjünk vissza a kezdetekhez:

Tudom, hogy minden nap főzöl otthon és bár az elmúlt évek gasztroforradalmának köszönhetően egyre többen, köztük fiúk is a tűzhely mellé állnak és mernek kísérletezni, mégis kíváncsi lennék, hogy honnan indult az egész?

Gyerekkorom óta vonzódtam a főzéshez és mindig kerestem az alkalmat, hogy alkossak valamit. Édesapám rendkívül jól főz és nem csak munkában, hanem otthon is rendszeresen kényezteti a körülötte lévőket a finomabbnál finomabb fogásokkal. Ennek ellenére engem sem ő, sem más nem bátorított arra, hogy foglalkozzam a főzéssel, ez valahogy magától alakult ki. Nem beszélve arról, hogy az én stílusom nagyon más, mint apukámé és talán ezért megkockáztatom azt mondani, hogy már kicsit túl is szárnyaltam őt. Én szeretek kísérletezni, mivel évekig éltem Belgiumban, nagy hatással volt rám a belga/francia konyha. Mondhatni előbb kerültem közelebbi kapcsolatba az interkontinentális konyhával, mint a törökkel. A török vonal csak később jelent meg az életemben, ez is kicsit a kísérletező kedvemhez köthető, hiszen amikor színesíteni szerettem volna kicsit a “repertoáromat”, a török konyha felé fordultam és akkor csodálkoztam csak rá a színességére, valamint a benne rejlő lehetőségekre. Manapság már igyekszem minden nap újabb és újabb ismereteket szerezni a török konyháról. Bár a részletetek még nem szeretném elárulni, de ez az ismeretszerzés azért is fontos, mert dolgozom egy új terméken, melyet hamarosan szeretnék bevezetni a magyar piacra és ehhez kemény kutatómunka szükségeltetik.

Megígérem, hogy amint többet lehet tudni róla, mindenképp informállak téged és rajtad keresztül a blog olvasóit is!

Köszönjük szépen, izgatottan várjuk! :)

Ahogy említetted, szeretsz kísérletezni. Ennek köszönhető az is, hogy jelentkeztél a Konyhafőnök című műsorba? Szerettél volna új dolgokat kipróbálni? Vagy esetleg magadat szeretted volna próbára tenni?

Mikor a Konyhafőnök első szériáját meghirdették, több barátom is bátorított, hogy jelentkezzek, hiszen jó alkalom lenne a bemutatkozásra és rengeteget tanulhatnék az ott szerzett tapasztalatokból. Így aztán úgy döntöttem, hogy teszek egy próbát és szerencsém lett, mert beválogattak. A forgatások egyszerre jelentettek rendkívüli megpróbáltatást, sokszor 14-15 órán át tartó folyamatos munkát, de ugyanakkor minden nap egy új kihívás volt és bár elképesztően fáradtak voltunk, mégis nagy izgalommal vártuk az újabb és újabb feladatokat.

Mit adott neked ez a műsor? Utólag is úgy érzed, hogy érdemes volt végigszenvedni azokat a kemény munkás napokat?

Egyértelműen igen a válaszom, megérte. Talán az adta nekem a legtöbbet, hogy sok pozitív visszajelzést kaptam a tudásommal kapcsolatban. Korábban apukámon kívül nem voltam kapcsolatban az ebben a szakmában dolgozó emberekkel. Saját magam kísérleteztem ki mindent, amit tudtam, igyekeztem minden általam megalkotott ízkombinációt vagy elkészítési módot tökéletesre fejleszteni és úgy érzem, hogy ez többé-kevésbé sikerült is. A Konyhafőnökben nekem az volt az egyik legpozitívabb élmény, hogy profi szakácsoknak mutathattam be, amit tudok és sikeres szereplés megerősített abban, hogy nekem a főzéssel érdemes foglalkozni, valamint természetesen egy nagy adag önbizalmat is adott. Gyakorlatilag azóta turbó fokozatba kapcsoltam, egy hatalmas löketet kaptam és a forgatások befejeztével új ötletekkel feltöltve folytattam otthon a kísérletezést.

Mennyire érezted azt fontosnak, hogy meg kell mutatnod a török gyökereidet? Voltak olyan ételek, ahova becsempészted a török ízvilágot?

Igen, a műsorban többször is volt, hogy török ihletésű ételeket készítettem és legnagyobb örömömre ezek voltak a legkedvesebbek a zsűri számára. Például az egyik alkalommal egy bulgur piláfot készítettem húslevesben főve, tradicionális török fűszerezéssel, emellé pedig egy kecskesajtos céklakrémet állítottam össze (a cékla ugyanis valami elképesztően jól illik a kecskesajthoz, úgyhogy ezt a kombinációt ajánlom mindenki figyelmébe), ezt a krémet felhabosítottam tejszínnel és ezt töltöttem bele a piláfból készült gúlába. Nagy sikere volt!

Ha már a török ízvilágnál tartunk. Budapesten bár minden második sarkon találunk egy török gyorséttermet vagy büfét, mégis a legtöbb helyen inkább magyarosított török eredetű fogásokat találunk, nem a tradicionális török ízeket. Szerinted mi az oka annak, hogy bár a magyarok nagyon nyitottak a török kultúrára, mégsem vállalkozott még egy török üzletember sem, hogy egy magas minőségű á la carte éttermet nyisson.

Akik török éttermet nyitnak Budapesten, ők a biztos megtérülést keresik. Egy magasabb minőséget képviselő á la carte étterem, főleg kategóriájában elsőként ebben városban hatalmas rizikót jelenthet. A folyamatosan magas minőségű alapanyagok, a megfelelő elkészítési mód, a tökéletes felszolgálószemélyzet mind olyan tételek, melyek drágítják a működést és emiatt a vállalkozásba fektetett hatalmas összeg csak lassabban tud megtérülni.

Kevesen merik vállalni a kockázatot, hogy egy nagyobb összeget belefektessenek egy bizonytalan vállalkozásba. Valakinek bejön, valakinek nem. Példaként említhetjük a Nobu éttermet, melyet Andy Vajna nyitott. Az ehhez hasonló luxuséttermek Nyugat-Európában vagy az arab országokban rendkívül népszerűek, hisz ott van egy olyan társadalmi réteg, mely igényt tart rájuk. Itthon kérdés volt, hogy lesz-e erre elegendő kereslet, de bevált. Külföldiek körében rendkívül népszerű és magyaroknak is van egy szűk rétege, akik látogatják. Így vált az egyik legnyereségesebb étteremmé itthon.

Egy török étterem esetében ma biztosabb megtérülést ígér egy gyorsétterem megnyitása, mégha az az 50. is a városban. Továbbá nehézséget okoz az is, hogy megfelelő személyzetet találjunk, hiszen egy megfelelő szinten képzett török séf magasabb fizetésre tart igényt, mint egy hasonló háttérrel rendelkező magyar és egy töröknél plusz kiadást jelent az ideköltözésének finanszírozása is.

Ti mit tapasztaltok a Szerájban? Mennyire nyitottak az emberek az újdonságokra?

Ez egy érdekes kérdés, ugyanis sok török ételre mi szoktattuk rá a magyarokat. Ugyanakkor a már régóta a kínálatban lévő ételeket nem szeretik a vásárlók, ha megváltoztatjuk.

Sokan kérdezik, hogy mi a sikerünk titka: bár van néhány török étterem, aminek nagyobb a választéka mint a Szerájnak, azonban a mi éttermünknek az a hatalmas előnye, hogy rendkívül nagy a forgalma, így az általunk kínált ételek mindig frissek. Nálunk 6-8 féle melegétel található, ezenkívül a döner húsból készült fogások, a grillnyársak, a török pizza és számos hideg előétel és saláta. Említésre méltó, hogy például az Orman kebab nevű étel, mely egy kicsit magyarosított zöldséges pulykaragu főtt krumplival, már 16 éve szerepel a Szeráj kínálatában és az egyik legnépszerűbb étel. A megszokás erejét jól mutatja, hogy néhány hónapja egy vendég megállt az étterem mellett egy 50 milliós autóval és kért egy fél adag Orman kebabot, ahelyett hogy elment volna például valami felkapott és drága burgerezőbe.

Ha már a hozzászoktatásnál tartunk térjünk rá az elnevezésekre. Te mit gondolsz a döner versus gyros kérdéskörről?

A gyros elnevezés használata szerintem sok esetben szimplán gazdasági megfontolásból történik. Magyarok és külföldiek is a gyros, a döner és a shawarma kifejezések közül egyet biztos ismernek, így a legszerencsésebb az, ha ezek mind egymás mellett vannak feltüntetve, így egy nagyobb vevői kört el lehet érni. Valamiért úgy alakult, hogy a gyros elnevezés hamarabb elterjedt a magyarok között és nem tartom azt kardinális kérdésnek, hogy át kéne nevelni az embereket a török szóhasználatra.

És te a magyarokhoz képest mennyire vagy nyitott az újdonságokra akár itthon, akár ha Törökországban jársz?

Még mielőtt magamról beszélnék, az újítás témaköréhez hozzátennék egy gondolatot. Magyarországon néhány éve látható új tendenciának, az ún. street food forradalomnak köszönhető, hogy az emberek egyre nyitottabbak a kulináris különlegességek iránt. Ez egy nagyon pozitív tulajdonság és nagyban színesítheti az adott társadalom kultúráját. Ugyanakkor pont ennek az új gasztroforradalomnak a következtében figyelhetjük azt meg, hogy mekkora szerepe van a körítésnek, vagyis a designnak. Egy jó arculattal szinte bármi eladható. Ahogy korábban említettem, ezen dolgozom én is. Tehát igen, én mondhatni újító vagyok, keresem az eredeti ötleteket. És ide fűzhető fel az a téma is, hogy miért szinte ugyanolyan mindegyik török büfé Budapesten?

Véleményem szerint azért, mert azok a törökök, akik idejönnek és nyitnak egy gyorséttermet, nem használják a fantáziájukat vagy legalábbis nem olyan típusú emberek, akikben meglenne az újító szellem. Nem gondolják végig, hogy a döner szendvicsen kívül van tantuni is (lavas tésztába tekert fűszeres marhahús, apróra vágott paradicsommal, petrezselyemmel, hagymával) és a tantunit lehetne menüben adni vagy kicsit megreformálni és sajtot vagy akármilyen extra alapanyagot tenni bele. Ezen is látszik, hogy mennyire a biztonságra mennek. Nem mernek újat próbálni.

Természetesen nem hagyhatom ki azt a kérdést, hogy mi a kedvenc török ételed? Már ha ki tudsz egy-kettőt választani? :)

A mantı (török ravioli) és az igazi, nyers húsból készült çiğ köfte a nagy szerelmem. De ezenkívül rajongok bárányból készült ételekért is. Ajánlom mindenki figyelmébe, hogy csak vasárnaponként szoktunk egy különleges bárányételt készíteni a Szerájban. Érdemes egyszer kipróbálni, mert mennyei finom és ár-érték arányban verhetetlen. És ha már bárány, ehhez kötődik az egyik legmaradandóbb gasztronómiai emlékem: kisebb koromban bejártuk egész Törökországot és abból az időszakból van is egy maradandó emlékem. Egyszer Konyában jártunk és azt hiszem, ott ettem életem legfinomabb ebédjét. Egy nagy, fával fűtött kemebcében sütöttek egészben báránygerincet és olyan omlós volt, hogy szinte leolvadt a csontról. Ehhez kínáltak szintén kemencében sült, bárányzsírral megkent kenyeret. Mellé egy kis saláta és citromlé. 11-12 éves lehettem, de még érzem az ízt a számban.

Mantı és çiğ köfte.. Mindkettő elkészítése nagy türelmet igényel. Mire megtöltögeti az ember a kinyújtott tésztából kivágott kis négyzeteket vagy míg megfelelő állagúra gyúrja a köftét, elmegy vele a fél napja. Te is az ilyen pepecselős főzést szereted vagy inkább gyorsan elkészíthető, egyszerűbb fogásokat preferálod?

Egyértelműen az előbbi! Mikor hozzálátok a főzéshez, teljesen kikapcsolom a külvilágot, hozzám se lehet szólni és imádok elbabrálni a legfinomabb részletekkel, hogy tökéletes legyen a végeredmény. Mikor elkészülök, annyira bennem van a lendület, hogy tuti még összedobok egy extra desszertet vagy előételt is. Tényleg napokat tudok eltölteni a főzéssel és sosem unom meg.

Ha főzöl melyik irányvonal érvényesül inkább? Franciás, magyar vagy török? Vagy inkább kevered a téged ért benyomásokat?

Különböző időszakaim vannak. Mostanában leginkább tradicionális magyar ételeket készítek: töltött káposztát, rakott káposztát stb. De vannak visszatérő ételek is, melyeket már tökélyre fejlesztettem, ilyen például a pizza. Természetesen utóbbi esetében nagy segítség volt, hogy nem régen egy pizzaláncnál szerezhettem tapasztalatot és leshettem el a kulisszatitkokat.

Régen talán jellemzőbb volt, hogy kevertem minden ötletet, ami csak eszembe jutott, manapság jobban fókuszálok 1-1 irányra. Talán kicsit hagyománykövetőbb lettem.

Ha már hagyományok, minden évben kimész meglátogatni a családot? Hogyan képzeljünk el egy ilyen családi étkezést?

A törökországi családlátogatás minden évben hagyomány nálunk. Kinn jellemző, hogy több generáció lakik együtt vagy nagyon közel egymáshoz. Így sokszor előfordulhat, hogy főleg hétvégén összegyűlik az egész család és összezsúfolódva, de mégis boldogan körbeülnek egy a földre leterített terítőt és órákon át reggeliznek, vacsoráznak. Különleges hangulata van ennek. Vendégségben sosem szoktam főzni, inkább ráhagyom a család női tagjaira a főzést. Igazi kényeztetés ez, mikor a rengeteg frissen, házilag készített, tradicionális török ételeket kóstolhatom végig. De persze azért bemerészkedem a konyhába, leginkább azért, hogy ellessek 1-2 trükköt.

Férfi a konyhában.. Hogyan reagálnak erre a családod női tagjai?

Mindig nagyon meglepődnek azon, hogy mennyire érdeklődöm a főzés iránt és mindig megkérdezik, hogy és mit szól ehhez a barátnőd? Miért nem ő főz helyetted?

Természetesen, mikor a főzés munka, azt másképp ítélik meg. Ha dolgozom vagy, mikor a Konyhafőnökben szerepeltem, mindig elismerő szavakkal bíztattak, de azt nem értik meg, hogy otthon mit keresek a tűzhely mellett. Múlt évben a nagymamám több hónapot töltött nálunk és ennyi idő alatt sem tudott hozzászokni a látványhoz, hogy minden nap főzök. Folyamatosan korholta a barátnőmet, hogy miért hagyja, hogy én főzzek? Nekik furcsa, hogy nekem a főzés öröm. De ez engem nem tántorít el! Talán még néhány évtized és hozzászoknak!