Az őszi szürke hétköznapokon egyre inkább visszahúzódunk a már megszokott, otthonos bárjainkba vagy a gombamódra szaporodó újhullámos kávézókba, ahol teljesen abszurdnak tűnő eszközökkel főzik, áztatják, szűrik és még ki tudja mit csinálnak a kávénkkal. Nincs ez másképp Törökországban sem, ahol természetesen a zaccos török kávé még mindig nem veszített népszerűségéből és elfogyasztásának rituáléját még egy újhullámos kávé szürcsölése sem tudta űberelni, de az első szárnypróbálgatások már láthatóak, a Starbucks-szerű kávézó-láncok pedig szinte minden sarkon megtalálhatóak. Ebben az évben második alkalommal rendezték meg az Istanbul Coffee Festival nevű eseményt, mely már múlt októberben is akkora siker volt, hogy hetekkel korábban elfogytak a belépőjegyek. Korábban már megosztottam a bemutató videóját, mert teljesen magával ragadott a hangulat és az, hogy a kávé mennyi mindent jelenthet, nézzétek meg, ha még nem láttátok!
Remélem, jövőre én is eljutok erre a fesztiválra és bízom abban, hogy pár éven belül nekünk is lesz egy ilyen szuper fesztiválunk.
Azonban legutóbbi isztambuli látogatásomkor, miután reggel életre keltettem magam egy igazán 21. századi, bio kávékkal dolgozó, növényi tejeket is kínáló kávézóban, ellátogattam a Pera Múzeumba, mely Törökország első magán múzuema és többek között megcsodáltam a kávékultúráról szóló kiállításukat. Történelmi tanulmányainkból talán felderenghet valami, ha meghalljuk Kütahya város nevét, ugyanis itt kapott menedéket és töltött el két évet Kossuth Lajos az 1848-49-es szabadságharc után. A város azonban mégsem magyar vendégeiről vált híressé, hanem fantasztikus porcelánjai és kerámiái révén. És hogy ennek mi köze van a kávéfogyasztáshoz? Nagyon is sok!
De repüljünk vissza egy kicsit az időben. Az Etiópiában felfedezett egykor “varázsgyümölcsnek” is hívott kávé Jemenen keresztül jutott el az Oszmán Birodalomba a 15. század során és vált népszerű élvezeti cikké a szultáni palotában és gazdagabb családok otthonaiban. Az idők folyamán újabb és újabb riuálék alakultak ki a kávéfogyasztás körül és ezeknek köszönhetően a kávézás hozzájárult a társasági élet fejlődéséhez, új fajta közösségi tevékenységek kialakulásához. De ha már a ceremóniáknál tartunk, felmerül a kérdés, hogy honnan voltak hozzá eszközei a kávé szerelmeseinek? A birodalom története során két kiemelkedő porcelán és kerámia készítő központ vált híressé: Iznik (ismertebb nevén Nicea) és Kütahya. A kávézáshoz szükséges eszközök, melynek készítéséhez elsősorban a kínai procelánok adták az ihletet, egyre nagyobb számban kerültek ki e két város manufaktúráiból. Ahhoz képest, hogy a 17. század előtt még semmilyen írásos feljegyzés nem utalt arra, hogy Kütahyaban gyártottak volna kávéscsészéket, a 18. században - a város virágkorában- már szinte kizárólag ennek a városnak a manufaktúrái gyártották a szebbnél szebb virágos és absztrakt motívumokkal díszített csészéket, cukortartókat és egyéb eszközöket. Utóbbiak közül kiemelném a csészetartókat, melyek arra szolgáltak, hogy a kávérajongók fel tudják emelni a forró csészét. Míg manapság kötött, horgolt vagy akár papírból készült borítót teszünk a bögréinkre, addig régebben ennek igazán megadták a módját.
Hogyan fogd meg a forró csészét/bögrét? Megoldások az oszmán korban és napjainkban
(Forrás: Pinterest)
A kifejezetten ottomán kávézási szokásokra jellemző, kezdetben kerámiából készült tartozékot később rézből vagy ezüstből formázták, így gazdagon díszített tartók, sapkák, tálcák tették igazán különleges rituálévá a kávéfogyasztást. A csészealj valószínűleg egy nyugatról átvett kiegészítő. És ha már a nyugatnál tartunk, meg kell említenünk, hogy amint a 17. században Európában elterjedt a kávéfogyasztás, úgy terjedtek vele a kínai és francia porcelánok mellett a kütahyai műremekek is, melyek elsősorban a nagyközönség körében váltak népszerűvé.
Kávéscsészék Kütahyából (forrás: Pinterest)
Bár a kávé otthoni fogyasztásának is megvoltak a maga jellegzetességei, a kávé megjelenése különösen fontos szerepet játszott a közösségi élet alakításában. Mondhatni az újonnan létrehozott kávéházak szolgáltak az ottomán közösségi médiaként. Ugyanis a kávéházak teljesen újraformálták a társadalmi kapcsolatokat az Oszmán Birodalomban. Mekka, Kairó és Damaszkusz után az első kávéházat egy aleppói és egy damaszkuszi kereskedő nyitotta Konstantinápolyban 1554-ben. Egyre nagyobb számban gyűltek össze az emberek nem csak kávét venni, hanem kávézni is és lassan a sorban megnyíló kávéházak igazi közösségi helyekké váltak. Az otthon, a piac és a mecset jól megszokott hármasa helyett jelentett alternatív gyülekező/szórakozó/beszélgető helyszínt a kávéház. Bár természetesen azt fontos hangsúlyozni, hogy akkoriban a kávéházba járás a férfiak kiváltsága volt, de ne gondoljuk, hogy a nők addig egyedül szomorkodtak otthon! Míg a férfiak a kávéházban, addig a nők otthon, egymást meglátogatva kávéztak és vitatták meg az élet fontos dolgait. Természetesen ahol nagy tömegek gyűlnek össze, az előbb utóbb felkelti a feljebbvalók figyelmét is. A kávéházaknál sem volt másképp, hiszen előbb-utóbb nem csak a közönséges pletykálás, de a gazdasági és politikai témák megvitatásának helyszínévé is váltak, így rendszeresen voltak időszakok, mikor a szultán betiltotta működésüket tekintettel arra, hogy a köznyugalmat megzavarják. Végül őket is elérte a változás szele, hiszen a köztársaság megalapítása után a nyugati mintákat követő modernizálódás rájuk is hatással volt. Egyre inkább elterjedtek a Nyugat-Európában jellemző kávéházak, így a kávézás török helyszínei nem csak küllemükben, de tartalmukban is jelentősen átalakultak. És valóban, ha ma körbenézünk, legalább annyi Starbucks-ot vagy annak mintájára kialakított török kávézó lánchoz tartozó üzletet látunk, mint hagyományos bútorokkal berendezett, igazi közösségi helyszínként működő kávézót, ahol még parázson, hosszúszárú, rézből készült cezve nevű kiöntőben készül a zaccos török fekete leves.
Faszén parázson készült török kávé
Ugyanakkor, ahogy a Kahve Dünyasi (azaz kávévilág) nevű kávézólánc reklámjában is láthattuk, még ők is igyekeznek megőrizni a hagyományokat: a kávézaccból való jóslás és a török kávé mellé a lokum felszolgálása ugyanolyan fontos, mint a habos tejeskávék díszítése. Nem gondoltam volna, hogy pont egy kávézó reklámja fogja összefoglalni 1.5 percben, hogy mit szeretek Törökországban, de ennek sikerült: látszólag az egyre modernebb és nyugati trendeket szerető országban mindenhol őriznek még egy-egy cseppet a hagyományokból. Ott még a kávécsepp is modernül tradicionális! :)
