Ez alkalommal egy rendhagyó bejegyzést olvashattok, ugyanis kivételesen nem a török gasztronómiát szeretném bemutatni nektek, hanem azt, hogy hogyan húsvétoztunk drága török barátainkkal Isztambulban!

Talán még emlékeztek a múlt évi húsvéti bejegyzésemre, amelyben említettem, hogy Isztambulban kb. 1 hónapig tart a húsvét, ugyanis az örmény, szír és káld katolikusok, a szír-ortodoxok, a görög ortodoxok, valamint az örmény apostoli ortodoxok mind másképp számolják ki, hogy mely napra essen ez az ünnep. Ebből adódóan nem csináltunk belőle problémát, mikor az Isztambuli Magyar Intézettel kitaláltuk, hogy szervezünk egy közös húsvéti programot, ami történetesen több mint 1 héttel az itthoni húsvét után került megrendezésre! Még bőven belefértünk az isztambuli ünnepi kavalkádba!

Régóta szerettünk volna egy közös eseményt összehozni és most a csillagok állása és minden egyéb hozzásegített minket, hogy ezt meg is valósítsuk! Én Törökországba utaztam egy munkám miatt és természetesen ilyenkor mindig beiktatok néhány szabadnapot Isztambulban, most is így tettem és ha már gasztro, adott volt, hogy a húsvétról beszéljünk, hiszen annyi szokásunk van, amiről lehet mesélni és annyi finomság, amit lehet kóstoltatni, hogy egy hétre való program is összejönne belőle. Mindezek tetejébe isztambuli szabadnapjaimon csatlakozott hozzám drága barátnőm, a hozzám hasonlóan Törökország-rajongó Auguszt Ibolya, a 150 éves Fény utcai Auguszt Cukrászda vezető cukrásza és Szabadfi Szabolcs, a Panificio il Basilico alapítója, akit ebben az  évben az év pékjének választottak és aki gyanítom, a rövid, de annál inkább élménydús gasztrotúránk után hozzánk hasonlóan beleszeretett a török gasztronómiába.

Három nap városnézéssel, de leginkább evéssel és még több evéssel telt és meg mernék rá esküdni, hogy voltak olyan pillanatok, amikor már cukorsokkot kaptunk a rengeteg török édességtől! Minden egyes napunk megér egy külön blogbejegyzést, de ez alkalommal az isztambuli húsvétolásról mesélnék, mely nem valósulhatott volna meg, ha múlt évben a magyar intézet és az én közbenjárásommal nem alakult volna ki egy testvércukrászda kapcsolat az Auguszt és az isztambuli Görgülü cukrászdalánc között. Imádom ezt a testvércukrászda ötletet, hiszen végtelen azon receptek és praktikák száma, melyet a két cukrászda mesterei eltanulhatnak egymástól és fantasztikus lehetőség belátni egymás műhelyeibe, látni, hogy milyen a munkatempó a másiknál, mit csinálnak ugyanúgy vagy esetleg pont ellenkezőleg mint mi.

Ezúttal mi voltunk a szerencsések és mi leshettünk be a Görgülü műhelyébe, sőt tulajdonképpen mi is részesei lettünk az életüknek, ha még csak egy napra is. A húsvéti fogadásra ugyanis a Görgülü cukrászda műhelyében tudtunk előkészülni.

Természetesen Szabi készítette a csodálatos kalácsokat - sósat, sima édeset, mazsolásat és lokumosat. Igen, a törökök gumicukor-szerű édességét is felhasználtuk, ugyanis mint kiderült, nem is áll olyan messze a magyar szokásoktól, hisz Ibolya édesanyja is így készítette Erdélyben a kalácsot. Mindenki csak ámult-bámult, milyen sebességgel készülnek a gyönyörű fonatok, sőt még a török cukrászok is beálltak egy kicsit segíteni az előkészületekben.

Ibolyával mi pedig csudafinom krémet készítettünk az itthonról a bőröndben kiszállított tejszínes tormából, melyből szépséges sonkatekercsek készültek - na persze helyi pulykasonkából :)

Készült még emellé két fajta töltött tojás: (szintén bőröndben kiszállított) libamájas krémmel és a főtt tojássárgájából kikevert krémmel.

Közben persze mi is lestük a török cukrászmestereket, akik ipari mennyiségben villámgyorsan készítették a kekszeket és péksüteményeket és ami számunkra a legmeglepőbb volt, hogy nem használtak semmihez mérleget! Náluk szinte minden szemmérték alapján készül és biztos vagyok benne, hogy grammra pontosan egyezett minden egyes kis kekszdarab súlya. Hát igen..az évek és a rutin! Az egyik mestertől ugyanis mikor megkérdeztem, hogy hol tanulta a cukrászszakmát, azt mondta, hogy hát itt. 14 éves korában beállt tanulónak és azóta ott dolgozik vagyis minimum 20 éve. Valóban, minek neki bármilyen papír vagy akár mérleg, mikor minden tudás a fejében, a szívében és a kezében van! De azért őt is sikerült meglepnünk és azt hiszem az összes mestert is, mikor megkóstolták Szabi kalácsait! Isztambulban is létezik ugyanis húsvéti kalács, melyet nem csak az ott élő keresztények esznek, hanem a muszlim családok körében is nagyon elterjedt! Pékségekben is készítik áprilisban, de a törökök többsége az otthon készült verzióra esküszik. Hát, kíváncsi lennék, otthon milyen kalácsok sülnek ki, mert amiket mi láttunk a pékségekben, azok fényévekkel elmaradnak attól, amit itthon egy jobb pékségben megkaphatunk. Végeredményben azt hiszem egy kicsit más dimenzióba helyeztük a kalácsot, mint olyat a Görgülü cukrászmesterei számára, úgyhogy remélem, hogy jövőre már magyar recept alapján fogják megpróbálni leutánozni Szabi remekműveit! :)

No hát így telt el a napunk, amíg előkészültünk az esti 60 fős fogadásra.

A programon az isztambuli gasztronómiai élet képviselői (újságírók, étteremtulajdonosok, vállalkozók) és természetesen a Görgülü munkatársai vettek részt. Én egy rövid előadást tartottam törökül a magyar húsvéti szokásokról, azok vallási hátteréről, meséltem arról, hogy mi köze a nyuszinak ahhoz az ünnephez, amikor Jézus keresztre feszítésére és feltámadására emlékezünk, milyen szimbolikus jelentése van a húsvéti báránynak vagy akár a tormának és persze egy rövid videóban azt is megmutattam, hogy öntik nyakon a lányokat egy vödör hideg vízzel a hollókői húsvéti mulatságokon. Majd utánam következett a Kök Projekt alapítója Semi Hakim. A Kök Projekt célja, hogy feltárja és dokumentálja azon tradicionális anatóliai recepteket, melyek már szinte feledésbe merültek, valamint olyan alapanyagok használatát hozza vissza a köztudatba, melyek régebben központi elemei voltak az étkezésnek, mára viszont már csak néhány faluban találhatóak meg. Semi beszélt arról, hogy a keresztény húsvét és a Törökországban is népszerű két ünnep a Hıdırellez és a Nevruz bayramı (melyekről már korábban írtam itt és itt) mennyi hasonló szokást és közös szimbólumot hordoz magában, mint pl. a tojásfestés vagy a falu közepén hatalmas máglya gyújtása.

A két előadás után a Görgülü cukrászda tulajdonosa egy emléktáblát adott át Ibolyának, mellyel most már hivatalosan is megpecsételték testvériségüket.

Ezután nem maradt más hátra, mint az evés-ivás és mivel egy morzsa sem maradt a húsvéti asztalon, biztos vagyok benne, hogy mindenki boldogság-hormonokkal túlcsordulva ment haza!

Legyen ez a kezdete a közös munkának és egymástól való tanulásnak! Törökország készülj, legközelebb lehet, hogy a kalács helyett bejglivel fogunk támadni! :)