Mióta 2005-ben első alkalommal Törökországban jártam, azóta ámulok és bámulok, hogy bár első ránézésre meglehetősen különbözőnek tűnnek a magyarok és a törökök, mégis a kis részletekben mennyi hasonlóság fedezhető fel. Az újabb bejegyzésemhez cikkeket olvasva tettem egy újabb felfedezést és azt hiszem, most már tényleg el kell fogadnom azt, hogy mi testvérnépek vagyunk, ahogy azt a törökök állítják.  :)

Az elmúlt évek gasztroforradalmában rengeteg helyen olvashattunk arról, hogy mennyire bizarr, hogy a magyar tengernek nevezett Balatonunk partján a kedvenc ételünk, ami szerintem lassan felkerül a hungarikum listára, egy argentin hal, melynek még senki nem látta a fejét. Igen, ilyenek vagyunk mi:) Persze eszünk lángost, meg retro bucis hamburgert és főtt kukoricát is, de azért a hekk az hekk és anélkül nem teljes egy balatoni nyaralás/kiruccanás.

Jelentem nem vagyunk egyedülálló különcök, ugyanis a törököknek a döner után talán legjellegzetesebb street foodja, a balık ekmek, vagyis a halas szendvics pedig norvég makrélából készül.

Igen, a több mint 8000 km hosszú tengerparttal rendelkező Törökország egyik legjellegzetesebb étele norvég halból készül Isztambulban! Végülis ha belegondolunk, még mindig jobb, mintha a Galata-hídon sorakozó, az agyonszennyezett Boszporusz vízéből halat fogó horgászoktól szereznék be az alapanyagot a szendvicsárusítók.

Azt pontosan nem tudom, hogy nálunk mióta és miért pont hekket csemegézünk a Balatonon, arra viszont fény derült, hogy hogyan is jutottat el a törökök az autentikus halas szendvics alapanyagául szolgáló norvég makréla beszerzéséig.

A sztori kezdete nagyon egyszerű, ugyanis az oszmán kori Konstantinápolyban a ma igencsak forgalmas Eminönü és Karaköy kis halászfalvak voltak. A régi szép időkben, mikor nem úsztak százával hajók keresztül a szoroson nap mint nap, a tiszta vízben bőven lehetett megannyi fajta halat fogni. Azok a halászok, akik nem tudták eladni az összes kifogott halat, megsütötték a rájuk maradt példányokat és saját kis hajójukról árusították azt a megéhezett városlakóknak. Így terjedt el ez a máig rendkívül népszerű street food, a balık ekmek, mely nem más mint grillezett hal egy félbevágott kenyérbe pakolva, rá friss hagyma, saláta, esetleg grillezett paprika és persze nem hiányozhat róla a sumac fűszer és a citromlé sem.

A híres-neves halas szendvics, a poharakban pedig autentikus török savanyúság

Ahogy a frissen fogott halból készült szendvics egyre népszerűbb lett, voltak halászok, akik nagy potenciált látva a készétel árusításban, először a parton állítottak fel kis árusító bódékat, majd némelyikük kifejezetten halas ételekre specializálódott éttermet is nyitott. Azonban az ‘50-es évektől a város lakosságának növekedése hamar túlhalászáshoz vezetett, nem beszélve a hajóforgalom növekedése okozta erőteljes vízszennyezésről. Mindezek következtében a halállomány jelentősen csökkent, illetve bizonyos időszakokban nem is volt ajánlott a város közepén kifogott halak fogyasztása. A magánhalászok nem tudták felvenni a versenyt az ipari méretekben halászó nagyvállalatokkal, így a régi szokás, mikor maguk által fogott halat grillezték és kínálták a járókelőknek, szép lassan kihalt.

Néhány vállalkozó azonban továbbra is szerette volna kihasználni az időközben nagy népszerűségre szert tevő halas szendvics árusításában rejlő lehetőségeket, ezért 2004-ig még számos hajón árusították a szendvicset szerte Isztambulban. Ezek esetében azonban már megkérdőjelezhető volt a halak származási helye és a hajókon található higiéniai körülmények. Ugyanakkor érdekes módon Isztambul Önkormányzata mégsem ezen okoknál fogva tiltotta be 2004-ben a működésüket, hanem azért, mert a városvezetők szerint nem voltak esztétikusak a hajók és rontották a város összképét. Természetesen a betiltást hatalmas felháborodás követte, melynek végül az lett a végeredménye, hogy borsos áron (évi kb 5.200.000 Ft-os bérleti áron) három cég nyert tendert halas szendvics árusító hajó parkoltatására Eminönü városrészben a Fűszer Bazárral szemben.

Bár oszmán kori motívumokra hajazó díszítéssel dekorálták a hajókat és a szendvicskészítők is az oszmán korra valamelyest jellegzetes öltözéket viselnek, ez mégse tévesszen meg bennünket, mert ezek a hajók nem állnak ott több száz éve és még csak nem is török halat árusítanak.

Halas szendvicset árusító hajó háttérben az Yeni Camival (Új Mecset)

Ha minden igaz, mind a három hajó norvég makrélát kínál, mivel ez egy nagy mennyiségben is könnyen és megfizethető áron beszerezhető halfajta és egyszerűbb megvásárolni a norvégoktól, mintha a cég saját maga ügyetlenkedne Isztambulban a mindenféle szigorú halászati szabályokon alapuló engedélyek beszerzésével. Annyira megszerették a norvég uszonyost és erre annyira büszkék is, hogy mikor a Norvég Tenger Gyümölcsei Bizottság (Norwegian Seafood Council) elnöke múlt évben Isztambulba látogatott, a program kötelező eleme volt, hogy megegyen egy halas szendvicset Eminönüben. A számok mindig beszédesek: az elnök elmondta, hogy csak 2014-ben 6500 tonna makrélát exportáltak Törökországba és ez a mennyiség minden évben növekszik.

Ott sülnek a norvég halak! :)

Hát így állunk. De mégis valami megmagyarázhatatlan oknál fogva biztos, hogy jövőre is fogunk a Balatonon hekket enni és ha újra eljutunk Isztambulba, nem fogjuk kihagyni a halas szendvicset sem. Mert származzanak akárhonnan is a halak, a hekkhez és a török halas szendvicshez is már annyi emlékünk fűződik, hogy akármennyit szidjuk is, megszabadulni nem fogunk tőlük! :)

Ha pedig valaki igazi török halakra vágyik, annak sem kell elszomorodnia, mert vannak még megbízható halas éttermek Isztambulban és persze szerte Törökország tengerpartjain.

(Erről már írtam egy rövid szösszenetet mikor múlt évben hazajöttünk a gasztrotúráról, ha még nem olvastátok, ajánlom figyelmetekbe: http://nargourmet.blog.hu/2015/11/22/isztambul_gasztro_volt)

(Fotók: Pinterest)